A Bázel II. belső minősítésen alapuló módszerének közgazdasági-matematikai háttere és a granularitási korrekció elmélete

E cikk az új, feltehetően 2007-ben életbe lépő Bázel II. tőkeegyezményben a hitelkockázatok számszerűsítésére alkalmazott közgazdasági modellt és annak matematikai hátterét mutatja be. A modell olyan leegyszerűsítő feltevéseket használ a csődfolyamatok modellezésére (egyetlen közös makroökonómia faktor alakítja a csődvalószínűségeket), illetve a portfólióbeli kintlevőségek nagyságának eloszlására (minden kintlevőség elhanyagolhatóan kicsi a teljes portfólió méretéhez képest), amelynek eredményeként a részportfóliókra (tehát akár egyetlen kintlevőségre is) a kockázati hozzájárulás kiszámolható pusztán a részportfólió kockázati jellemzőinek ismeretében is. A kockázati hozzájárulásokat a hitelező bankoknak szabályozói tőkével kell fedezniük, amely jelen modell esetében megegyezik az ügyletek közgazdasági tőkeszükségletével. A Bázel II. modell nagy előnye tehát az, hogy egy konkrét adós adott ügyletének tőkekövetelménye csak az adós és az ügylet kockázati jellemzőitől függ, tehát a tőkekövetelmény meghatározásához nem szükséges az ügyletet tartalmazó portfólió összetételének részletes ismerete. Ez a tény teszi lehetővé, hogy egy alapvetően portfóliószemléletű közgazdasági modellt általános (portfóliófüggetlen) tőkeképzési elvek meghatározására lehet felhasználni. A cikk azt is vizsgálja, hogy a végtelen finom szemcsézettség kritériumának elvetése milyen esetekben okoz szignifikáns kockázatnövekedést, és hogyan lehetséges ilyen esetekben egyszerű eszközökkel meghatározni a prudens tőkekövetelményt. Ezt a portfólió koncentrációjától függő, viszonylag egyszerűen kiszámítható tőkekövetelmény- növekedést nevezik granularitási korrekciónak. Homogén csődkockázatú és eltérő granularitású portfóliókra a korrekciós értékek táblázatos formában is szerepelnek. Journal of Economic Literature (JEL) kód: C10, C60, G10, G11, G21, G28, G33.