Mikor 2020 februárjában a kínai kormány csupán egy tartományt zárt le, akkor a világkereskedelmi rendszer kártyavárként omlott össze. Ekkor világosság vált, hogy az országok, ágazatok és vállalatok közvetve és közvetlenül a korábban gondoltnál is erősebben, több szálon kötődnek egymáshoz, aminek eredménye egy interdependens világgazdasági rendszer, amelyben a kötőszövetet a globális értékláncok (GVC) adják. Az elmúlt évtizedekben vállalatok és így közvetve az országok termelési hálózatokba való szerveződése átrajzolta a függőségi viszonyokat, és mára már nem állíthatjuk, hogy a függés iránya egyértelműen a kisebb országból a nagyobb felé mutat. Egy ilyen konstellációban központi kérdéssé vált, hogy milyen kapcsolatrendszere van a hazai vállalatoknak, ágazatoknak, milyen szerepet töltenek be a beszállítói hálózatban, milyen fejlődési utat jártak be, és merre haladnak. A globális értékláncok kutatását két dolog nehezíti meg rendkívüli módon. Az egyik, hogy az elmélete nem letisztult, továbbá az újabb kutatások rámutatnak a GVC-be való integráció hátrányaira, és az uralkodó elméletek hiányosságaira is. A másik, hogy a hivatalos statisztika nem tud lépést tartani a globalizáció fejlődésével, elsősorban a tulajdonosi viszonyok tisztázatlansága miatt. Ez utóbbi olyannyira komoly lemaradást okozott a globalizáció statisztikai számbavétele során, hogy a makrogazdasági indikátorokban (GDP, GNI stb.) is számottevő torzítások léphetnek fel. A hozzáadott érték kereskedelem beemelése a nemzetközi munkamegosztási vizsgálatokba mérföldkő volt a 2010-es években, ekkor készültek el az első multiregionális input-output (IO) táblák is, amelyek lehetővé tették a GVC matematikai közgazdasági és statisztikai eszközökkel való leírását. Az IO adatok egyik sajátossága, hogy gráfelméleti eszközökkel is elemezhetők, a standard hálózatelméleti módszertan azonban erre csak korlátozottan alkalmas. A dolgozat elsődleges célja, hogy összekapcsolja a GVC IO adatokat a hálózatelméleti módszertannal, és ehhez a szükséges módosításokat a ...
