A hazai kisvállalkozások megerősítése a neoglobalizáció kihívásaival szemben

Azt a kérdést tettük fel, hogy a félperiféria országaiban a helyi kkv-k miként tudnak létezni a nemzetközi vállalatok, a tnv1 -k árnyékában. A 20. század végén kialakult sajátos neoglobalizáció történelmi mozgatórugóinak feltárása mellett a bérszint kérdéseit jártuk körbe. A hazai piacra termelő kkv-k2 az alacsony vásárlóerejű belső piac miatt nem képesek emelni áraikat, és ezért nem képesek arra sem, hogy sokkal magasabb bért fizessenek dolgozóiknak. Ezzel szemben a gazdag centrumországokba (is) exportáló nemzetközi vállalkozások szükség esetén (például munkaerőhiány során) akár jelentősen meg tudják emelni a dolgozóik bérét a perifériatérségekben. A sajátos neoglobalista üzleti modelljük révén keletkező extraprofitjuk ugyanis lehetővé teszi a béreik emelését (a perifériaországokban olcsón termeltetik meg a termékeket, amelyeket drágán adnak el a gazdag centrumországokban). Mivel ebben a modellben a multik alapvetően abban érdekeltek, hogy a jövedelmi különbségek fennmaradjanak a centrum- és a perifériaországok között, ezért kívánatos a hazai piacra termelő (és persze később akár nemzetköziesedő) kis- és középvállalatok állami felkarolása. Így arra a következtetésre jutottunk, hogy a vállalati mérethez igazított társadalombiztosítási elvonások és speciális kkv-hitelek nem jelentenének piactorzítást.