A megfizethető bérlakásszektor felé : javaslatok a bérlakásszektor megfizethetőségének és biztonságának javítására

„Az én házam, az én váram” – halljuk sokszor – leginkább döntéshozóktól – a mondást annak alátámasztására, hogy a magyar ember bizony ragaszkodik a saját tulajdonú lakáshoz, ezért a jelenlegi, a lakástulajdonosokat nagy összegekkel, más lakhatási formákat azonban elenyésző mértékben támogató lakáspolitikának alternatívája nincs és nem is lehet. Hiszen mi, magyarok nem szeretünk bérlakásban lakni. Európa és azon belül Magyarország városaiban az emberek évtizedekig jellemzően bérlakásban laktak. A saját tulajdonú lakásban lakók számának hirtelen megnövekedése a városokban azonban viszonylag új – magyarországon jelentős részben a kilencvenes évek lakásprivatizációjának köszönhető – fejlemény, ráadásul a világ különböző országait érintő trend, ezért aligha lehet kulturális okokkal magyarázni a bérlakásban lakók alacsony arányát. Ezért sokkal érdekesebb megvizsgálni, hogy miért terjedt el ilyen széles körben a saját tulajdonú lakásvásárlás a lakásbérlés rovására. Az elmúlt évtizedekben ennek kiderítésére indított számtalan kutatásból kiderül, hogy a saját tulajdonú lakások arányának számos országban megfigyelhető növekedése egybeesik a magánbérlakás-szektor második világháború utáni szabályozásának kudarcával1 és a szociális bérlakásszektor leépítésével, illetve a pénzpiacok dominánssá válásával a gazdaságban, a saját tulajdonú lakásvásárlást elősegítő állami beavatkozásokkal, és ennek nyomán a lakáshitelezés szabályozásának lazulásával. Azokban az országokban pedig, ahol a szabályozás továbbra is egy hosszú távon biztonságos és megfizethető lakhatástnyújtó bérlakásszektor működését biztosította, mindezek a folyamatok nem, vagy csak kis mértékben mentek végbe.