OPEC+, avagy a megbékélés artikulációja

Korunkban nyilvánvalóvá vált, hogy a kőolaj-kitermeléssel kapcsolatos gazdaságpolitikai koordináció mélyebb nexusokat ápol a szabadság és biztonság fogalmaival, mint azt korábban el lehetett gondolni. A szakpolitika alkotta keretrendszer radikális megváltozása mintegy önmagából fejti ki annak ellentmondását, hogy képes-e a piac napjainkban artikulálni az értékrendről folyó diskurzust. A demokrácia jelentette struktúra alakváltozását kikényszerítő New Deal és Green New Deal ezt kíséri minduntalan. A technológia pedig alárendelődik engedelmesen az infrastruktúra totális narratívájának, mely ábránd és beszéd a társadalmi igazságosságról. Azonban, mielőtt a cikk címében már jelölt tételt részeiben körüljárjuk, Josep Borrell gondolatát vennénk felütésképp, hogy a megváltozó világrend, a változó világ energiabiztonság-polémiáját követve belássuk, hogy a kultúra a technológia és az esztétika szükségszerűen jelen vannak az új középtávú szakaszban, így pedig a dekarbonizáció piaci mechanizmusa kifejezője a megbontott közösség helyreállításának, a megbocsátás dialektikájának.