Az értekezésben egy kommunikációs perspektívából elvégzett, antropológiai jellegű kutatás eredményeinek értelmezése történt meg egy tágabb, interdiszciplináris elméleti keretben. A kutatás egy magyarországi buddhista kisközösségben zajlott résztvevő megfigyeléssel és mélyinterjúkkal. A fő elméleti keret a kommunikáció participációs modellje. A kutatás arra kereste a választ, mit jelent a közösség elvonulásain részt vevők számára a buddhizmus, a közösség, az elvonulás; hogyan tudják az itt megszerzett felkészültségeiket felhasználni a mindennapi életükben, esetlegesen milyen konfliktusokkal szembesülnek; mennyire értik meg a buddhista tan elveit magyarul, illetve angol nyelven közvetítve; hogyan élik meg az elvonulás szakrális dimenzióját; valamint a kutatás eredményei hogyan illeszkednek a nyugati buddhizmussal kapcsolatos szakirodalom megállapításaihoz. A kutatás főbb eredményei: – A közösség vallásossága a William James-féle, a személyes élményt középpontba helyező vallásfogalommal, az „autonóm vallásosság”, „maga módján vallásosság”, „spirituális érdeklődés/útkeresés” vagy „életfilozófia” fogalmakkal írható le. – A nyelvi megértés ugyan korlátozott a többnyelvű környezetben, de ez a megértési szint elégséges az életminőség javítására irányuló gyakorláshoz. – Jelentős vonzerőt jelent a nyugati buddhizmus, azon belül a „mindennapi” vagy „elkötelezett” buddhizmus mindennapi életvitellel és tudományos világnézettel való összeegyeztethetősége. Ennek oka a közösség összetétele: felsőfokú végzettségű, urbánus, különböző életkorú nők és férfiak, akik jelentős része a pszichológia területén (vagy más segítő foglalkozásban) dolgozik, illetve egyéb értelmiségi munkát végez. – Az elvonulás funkciója a kiszakadás a mindennapi életből, a befelé figyelés, az elme lecsendesítése, az empátia erősítése, az önfejlesztés, a „jelenben levés”. Az elvonuláson való részvételt motiválhatja a kíváncsiság, a nehéz élethelyzetre való megoldáskeresés, a rekreáció igénye és a közösségben való gyakorlás lehetősége. – A szertartások, ...
