Forintárfolyam, kamatszint és devizaalapú eladósodás. Az árfolyam szerepéről

A tanulmány szerzője bemutatja, milyen tényezők vezettek a devizaalapú hitelek felduzzadására. A legmélyebben fekvő ok az állam tartós túlköltekezése, az ezt kísérő bérinfláció, valamint az így megjelenő tartós inflációs nyomás. Ennek megfékezésére az MNB úgy folytatott antiinflációs politikát, hogy a nominális kamat magas szinten tartása mellett a forintárfolyam fenntartására is törekedett. Ez együtt járt azzal, hogy sérült a kamatparitás elve, hiszen a forintkamatoknak a devizakamatokhoz képest sokkal magasabb színvonala ellenére sokáig nem kellett számolni a forint nominális leértékelődésével vagy leértékelésével. Ezt használták ki a külföldi pénzbefektetők és a hazai hitelfelvevők. Így a hosszú lejáratú hitelek hazai piacáról a forint szinte teljesen kiszorult, a belföldi monetáris szabályozás közel hatástalanná vált, a lakosság hitelfelvételét is a külső eladósodás növekedése kísérte, ami nagymértékben fokozta a gazdaság külső sebezhetőségét. Az adott helyzetben csak a tartósan túlértékelt forintárfolyam volt alkalmas - úgy ahogy - az infláció fékezésére, pedig nem ez a valutaárfolyam alapvető rendeltetése. A szerző szerint ezt a helyzetet el lehetett volna kerülni. Kezdettől fogva nem lett volna szabad a forintárfolyam fenntartására törekedni. Ekkor a devizaalapú hitelek nem duzzadtak volna fel, érvényesült volna a kamatparitás, a kamatpolitika pedig az infláció hatékony fékezőereje maradhatott volna. Paradox módon, a csökkenő forintárfolyam ellenére nem lett volna gyorsabb az infláció, a devizahitelek pedig ma nem okoznának gondot. Journal of Economic Literature (JEL) kód: E31, E42, E44, E52, E58, F31, F32, F34.