Szávai: Tanármonológ

Vékonydongájú falusi gyerekként valahogy mindig ilyen lavírozgató szerepekbe sodródtam. Mivel elég mozgékony és élénk eszû kissrác voltam, ezért a társaságokban a fõnöknek én adtam az ötleteket, hogy mit csináljunk, miket lehetne játszani. Aztán amikor a serdülõkorba értem, és fizikailag megerõsödtem, és kezdõdtek volna azok a harcok, amelyek a falusi gyerektársadalomban az elõrejutást jelentik a rangsorban, kezembe került a beatköltészet, meg jöttek a hírek a hippivilágról. A többiek ugyan nem olvastak beatirodalmat, de hát valahogy miután kinõttünk a kisgyerekkorból, ahol még néha hajkurásztuk egymást, utána nem voltak ilyen falusi bálokban való verekedések, mert a baráti társaságunk túl sok emberbõl állt, túl erõsek voltunk fizikailag, tehát nem volt ki belénk kössön, mi meg egymásba nem kötöttünk bele, úgyhogy kimaradt a serdülõkoromból ez a falusi körökben általában szokásos agresszív szereptanulás. Én voltam az irodalmilag mûvelt a társaságban, én voltam a legjobb fogalmazó. Akkor már jelentek meg novelláim és verseim megyei lapokban. (.)