Viták az uniós jog elsőbbsége körül

Az Európai Gazdasági Közösség a sok évtizedes fejlődés és átalakulás során az 1993 óta hatályos Maastrichti Szerződéssel az integráció egy magasabb fokára lépett, megvalósítva az Európai Uniót. Az elmúlt évtizedekben a tagállamok politikai akaratának kifejeződéseként létrejött egy folyamatosan alakuló, a nemzeti jogrendszerektől és a nemzetközi jogtól is elkülönülő, de azokkal sajátos egységet is alkotó sui generis közösségi jogrend (önálló jogforrások és sajátos jogalkotási eljárások, valamint bírói joggyakorlat), amelynek forrásai a tagállamok által a Közösségre (Unióra) átruházott hatáskörökből erednek. Ezt a közösségi jogrendet kezdettől fogva a hatásköri elvek szem előtt tartásával, kifejezetten az alapító szerződésben (a továbbiakban Szerződés) meghatározott célok elérésének eszközeként hozták létre, és annak fő szabályait és elveit – köztük a közösségi jog kikényszeríthetőségét – a tagállamok a Szerződésben szabályozták. Ezek az egymást követő Szerződések a szerződések jogáról szóló 1969. évi Bécsi Egyezmény 2. cikk (1) bekezdés a) pontja értelmében nemzetközi szerződésnek minősülnek, amelyek az egyes tagállamok jogában – azok formáitól függően – az adott állam alaptörvényéhez különbözőképpen viszonyulnak, de mint majd látni fogjuk, az 1952 óta működő Európai Bíróság (a továbbiakban Bíróság) döntéseinek fényében a Szerződésekkel a tagállamok alaptörvényei nem lehetnek ellentétesek.